Békessség és szeretet Mindenkinek!
Tisztelt Gyászoló Gyülekezet!
Cserháti László vagyok, aki Matyi Sándorhoz való több, mint negyedszázados baráti, szellemi viszonyom ajándékaként fogom fel, hogy Kati felkért és itt beszélhetek Sanyiról, személyiségéről, tudásáról, emberiességéről, ami előttem oly naggyá tette őt.
Drága, Sanyi, és Önök, Ti Mindannyian, akik itt vannak ezen az esős nyári reggelen elkísérni utolsó útjára, akit tudom, oly annyira szeretett, becsült mindenki, akinek dolga volt vele.
Matyi Sándort 47 éve felesége, Kati, két sikeres fia, Tamás és Gábor, Tamás két leánya, Dóri és Sári és édesanyjuk, Kata, valamint Sándor testvére, Zsuzsóka - ahogy Sándor nevezte - és a fel nem sorolható számos rokona és még nagyobb számú barátja, kollégája, valamint tanítványai gyászolják és búcsúztatják ma.
Sándort különleges embernek ismertem meg. Az, hogy ilyen sokan akartak ma itt lenni, az iránta érzett megbecsülést, szeretetet mutatja, ami melegséggel tölt el engem, aki őt csak negyedszázada ismertem meg.
Sándor Kápolnásnyéken született, általános iskolai tanulmányait ott végezte. A középiskolát édesapja szándéka szerint költözve Kiskunfélegyházán végezte a nagy múltú, 1871-ben alapított Petőfi Sándor gimnázium reál tagozatán.
Ebben az erős gimnáziumban, kitűnő tanárok keze alatt fejlődött a családilag is megalapozott ötletdús, gondolatgazdag személyisége, aminek – és kitűnő érettségijének – köszönhetően azonnal felvették előfelvételivel az egyetemre, amelyben tanulmányait a kötelező katonai szolgálat után nagy élvezettel el is végezte.
Első munkahelye a Geofizikai Kutató Vállalat volt, itt dolgozott korábban édesapja is. Sándor egyedüli villamosmérnök volt a sok geofizikus között.
23 éven át dolgozva a cégnél itt tanulta meg, hogy a többkötetes angol nyelvű hardver-dokumentációban jól kiigazodjék. Szerény beszámolójából következtethettem ki, hogy jelentős, mondhatni kulcsszerepe volt a cég folyamatának számítástechnikai alapokra helyezésében, ezért a cég vezetését állami díjjal ismerték el.
Ő nem volt vándormadár, ez után a 23 évi sikeres tevékenység után lépett a magánszféra rögös útjára és ötletdús személyiségének köszönhetően hozott létre egy betéti társaságot, egy közkereseti társaságot, egy korlátolt felelősségű társaságot és egy alapítványt.
A magánszférában való eligazodása közben keresték meg és kérték fel az OTP informatikai rendszerének ellenőrzésére. Ennek a kihívásnak eleget téve dolgozott az OTP-ben informatikai revizorként nyugdíjazásáig, létrehozott vállalkozásait takarékra állítva.
Ezek az évek az idegen nyelvű szakmai továbbképzések évei is voltak, a sikeres helytálláshoz való tanulás mindig is örömmel töltötte el.
Mint látható, Sándor aktiv ember volt, mondhatni a munka volt az élete. Ezen igazán nem tétlen években arra is volt még energiája, hogy Tápióságon birtokot vásárolva egy 1700 m2-es kertben csepegtető öntözéssel egy kis bőtermő házi kertészetet hozzon létre, ahova hétvégenként boldogan járt.
A rendszerváltozás előtti évekre mindenki úgy emlékszik, mint ama időkre, amikor sokan Gorenjét vásárolni mentek Bécsbe, a Matyi család tagjai számítógép-alkatrészeket cipeltek a turistabuszra, hogy itthon megépítsék saját számítógépüket.
Először megtanította a családtagjait a számítástechnikára, majd a családtagok is beléptek az oktató rendszerbe, amelyben ismerősöket, hirdetésre jelentkezőket tanítottak. Így kerültem családommal együtt a Matyi család bűvkörébe, én is monhatom, hogy Gábor és Kati voltak e téren a tanáraim a földszinti raktárhelyiségből kialakított irodában. Ezt az oktatási tevékenységet bővítette nyári táborral Veresegyházon, Mezőberényben, a szentendrei Duna-ágban a Papszigeten és a kárpátaljai gyerekeknek Budafokon.
Életének fordulataiba az évek során beavatva mondhatom, hogy élveztem a vele való beszélgetéseket, velős, reális, sziporkázó véleményét, segítőkész magatartását.
Sándorral való beszélgetéseinkből néha-néha kitűnt, hogy érzelemgazdag ember volt, amit azonban nem szeretett kimutatni. Ezen együttléteink során tudtam meg, hogy gyökerei a kárpátaljai Aknaszlatinára, jelenlegi határainkon túlra nyúlnak át. Ez különlegessé tette hozzá való viszonyomat, tekintve, hogy én ugyanezt a Partiummal, Nagyváraddal kapcsolatosan mondhatom el. Két tipikusan kárpátmedencei családi sors találkozott a mi ismeretségünkkel.
Édesapja Aknaszlatinán született, Sándor is tartotta a rokonsággal a kapcsolatot. Segítőkészségét, emberiességét jellemzi hogy a rendszerváltás után befogadott egy odavalósi rokon családot. Ők Magyarországon kívántak letelepedni. Ebből a segítőkészségből származik, hogy ma minden családtagnak van lakása, munkája.
Az ismert ukrajnai háború időszakában a magyarok katonai behívása elől Magyarországra szökött rokon fiút is befogadták a család lakásába.
Tisztelt Gyászoló Gyülekezet!
Sándor szinte megfiatalodott, amikor belekezdett nyugdíjazása után a LEGO robotépítés oktatásába. Tamás fia egy kelet-magyarországi konferencián hallott a régióban zajló fejlesztésről és gyermekeinek hazavitte az ötletet, amelyet Gábor is megismert és Sándor felismerve ennek lényegét, bővítette közreműködésükkel lüktető vállalkozássá. Így épül fel a sikeresen felnevelt, hozzáértő mérnök fiúk és az apa együttműködő tudásán egy kitűnő kezdeményezés, vállalkozás az általános iskolás ifjúság robotépítő világába bevezetésre. Ez bennünket is arra indított feleségemmel együtt, hogy unokánkat is beajánljuk Sanyi csapatába, de sajnos az országos bajnok sportoló unokánk életébe ez már nem fért bele.
Engem lenyűgözött, ahogy hirdette, hogy már zajlik a 4. ipari forradalom és a mai gyerekek többsége felnőttként olyan munkahelyen fog dolgozni, ami ma még nem is létezik. Sokat beszélgettünk Széchenyiről és kölcsönösen egyetértettünk abban, hogy Széchenyi is biztosan a robottechnika pártjára állna. Sanyi tanítványaival való együttélése, bánásmódja is megfogott. Láttam, csüngtek rajta a tanítványok.
Tisztelt Gyászoló Jelenlévők!
Még abban a kegyelemben is részesültem, hogy június 5-i halála előtti estén hosszasan beszélgettünk a kórházban. Említette kérdésemre a szakkörök terveit, a versenyeztetést, és bölcs mosollyal nyugtázta bíztatásomat, hogy igyekezzen, mert szeretnénk feleségemmel, Krisztinával együtt meglátogatni Tápióságon, hogy lássuk, egy vidéki gyökerekkel rendelkező városi ember hogy és mint hozott létre egy mindent termő kertészetet, paradicsomot. Sajnos, ez az evilági látogatás már Vele nem jöhetett létre.
Kedves Sanyi!
Itt állunk előtted és az jut eszünkbe, még hány gyermeknek nyújthattál volna szellemi táplálékot, hogy a mai kornak megfelelő robottechnika alapjait tanulja meg Tőled. Hány ember felnőve mondhatja majd, a Mayti Sándor iskolájában nőttem fel.
Bennünket, Tisztelt Gyászoló Rokonság, Barátok, volt munkatársak az vígasztaljon, ahogy Arany János bíztatta a nemzetet Széchenyi halála után:
„Nem hal meg az, ki milliókra költi
Dús élte kincsét, ámbár napja múl;
Hanem lerázván, ami benne földi,
Egy éltető eszmévé fínomul,
Mely fennmarad s nőttön nő tiszta fénye...”
E legutóbbi évek kitűnő tervében tanítványai, munkatársai tovább fogják vinni és éltetni e kezdeményezést, amelynek előremutató szellemisége Sanyira oly jellemző volt, és amely egyúttal kötelezi is őket arra, hogy a beléjük plántált tudást adják tovább, ahogy Matyi Sándortól tanulták. Így hát, Sanyikám, látod, jó kezekbe adtad át a stafétabotot, ők viszik tovább, és bizonyítják, hogy Arany János szavaival élve nőttön nőjön tiszta fénye!
Nyugodj békében, kedves Sanyi!
A sírnál:
Tisztelt Gyászoló Gyülekezet!
Ahogy én látom, Sándor egész életében csak adni, adni akart, tudását tovább terjeszteni. Ez azt juttatja eszembe, hogy Verne Gyulánál olvastam régen:
„Az adakozó szeretet az egyetlen, ami bőséges szétosztásával nemhogy csökkenne, de sokszorosan szaporodik.”
Hát ennek megerősítését érzem én Sándor cselekedeteiben. Köszönjük, Sanyikám! Hálával, szeretettel gondolunk Rád!